A Fashion Dance az alapítók meghatározása alapján egy olyan, főleg 4-18 év közötti gyermekek számára létrehozott új táncműfaj, amely speciális, csak rá jellemző tematika alapján ötvözi a videoclip dance, a klasszikus és jazzbalett, illetve egyéb táncok elemeit a színpadi mozgással, és ezekből komplex színpadi show-t állít elő. A műfaj 2002 óta működik, mára Magyarország legnagyobb és legeredményesebb tánciskolájává vált, melyben napjainkban 300 tanár közel 10 000 gyermek oktatását végzi.
Ily módon tehát a színpadi mozgás, a tánc és a styling hármasa az, ami meghatározza az egész műfaj világát, azaz az egyes produkciók dinamikus színpadi megjelenésének érdekében a divatbemutatók mozgáselemeit úgy hangolják össze a különféle táncműfajokra jellemző mozdulatokkal, hogy egy teljes mértékben egyedülálló stílus jön létre. A styling, mint önálló képzési elmélet külön fűszert ad a Fashion Dance-nek, hiszen az egyes versenyeken a táncon és a színpadi mozgáson kívül a szép, esztétikus, ruhakollekcióhoz illő megjelenést is értékelik, így a hozzáértő oktatók nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek vonzó, nyílt és megfelelő önbizalommal rendelkező egyéniséggel rendelkezzenek. Ennek értelmében a szigorúan vett színpadi show mellett laza, fiatalos stílusban tanítanak etikettet a Fashion Dance tánciskola tanulóinak. A styling tehát éppoly fontos része az oktatásnak, mint a mozgás vagy a divatos táncok művészetének tanítása, hiszen a Fashion Dance túlmutat a játékos formában való testmozgáson; célja az egyre gyorsuló világban egy olyan, személyre szabott, kiegyensúlyozott egyéniség kialakítása, mellyel a gyermekek eredményesebbé tehetik emberi kapcsolataikat és miáltal önmaguk is sikeresebbé, magabiztosabbá válnak.
A Fashion Dance népszerűségét tovább emelik az állandó tanár- és vezető továbbképzések, a tánc világának és a gyermekek igényeinek alapos ismerete, valamint az igazságos és sikerélmény orientált versenyrendszer. A megmérettetéseket tekintve évente országosan közel 30 verseny áll a legjobbak rendelkezésére ügyességük bemutatására, mely versenyek közül kiemelkedik a dupla pontértékkel bíró Magyar Bajnokság illetve Magyar Kupa. Az utóbbi versenyt először 2005 februárjában Kiskőrösön rendezték meg, a program a Fashion Dance produkciók mellett divatbemutatókban és különféle táncműsorokban is bővelkedett, a káprázatos hangulatból csaknem 600 versenyző, és több mint 1000 néző vette ki részét.
Az egy évben közel 30 alkalommal megrendezett Fashion Dance versenyek közül a Magyar Kupa nem csak azért kiemelkedő jelentőségű, mert dupla pontértékkel bír a résztvevők számára, hanem mert ez az egyik legrangosabb országos megmérettetés a műfajban, így valóban nem mindennapi élményekkel térnek haza azok, akik elmondhatják magukról, hogy produkciójukat a zsűri is nagyra értékelte.A kétszeres pontozás lényege, hogy az induló csapatok valamennyi tagja dupla annyi pontot gyűjt a versenykönyvébe, mint amennyi csapatot az adott együttes pontszámban megelőzött a verseny során. Bizonyos adott pontszámmennyiség megszerzése után pedig a gyermekek egy-egy versenyosztállyal feljebb lépnek, azaz a mind komolyabb technikák, valamint az egyre látványosabb koreográfiák elsajátítása a folyamatos fejlődés biztosítékai. A Fashion Dance tánciskolát választó fiatalok előtt tehát állandó kihívások és több éven át tartó, szintekben kifejezhető előrelépési lehetőségek vannak, hiszen a C1, C2, C3, B illetve A osztályokba való lépés esélyének kapui minden gyermek előtt nyitva állnak.
A szívem érted rapes (Save the Last Dance) Színes amerikai film, 112 perc Rendezte: Thomas Carter Szereplők: Julia Stiles, Sean Patrick Thomas, Terry Kinney, Fredro Starr, Kerry Washington, Bianca Lawson
Értik, a szíve RAP-es, vagyis repes, azaz úgy rappel valaki, hogy közben még valakiért oda is van! Mindezt a nyelvi leleményt még csak nem is Geszti Péter ötlötte ki, csak az új amerikai tinifilm magyar fordítója, aki egyébként tényleg nem hagyhatta meg címként azt, hogy Hagyd meg az utolsó táncot (Save the Last Dance), mert az majdnem ugyanilyen hülyén hangzik. Így lett született meg a A szívem érted rapes, amiből már az is sejthető, hogy itt bizony feketebőrű fiatalokról lesz szó, hiszen főleg ők rappelnek - ha elfogadjuk, hogy a Beastie Boys és Sub Bass Monster inkább üdítő kivételnek számítanak a szakmában. Ez a film óriási űrt pótol, hiszen mikor látott a kedves néző utoljára táncos/szerelmes tinifilmet a hazai mozikban? Bizony, bizony, a Flashdance, a Footloose vagy a Dirty Dancing és hasonló sikerek bemutatása óta már nagyon sok idő telt el, és azóta sem sikerült egy tisztességes zenés filmet összehozni. Márpedig az igényszintet az is jelzi, hogy a fent említett filmek betétdalait (What a Feeling, She's a Maniac, The Time of My Life, stb) rendszeresen hallhatjuk a rádióban. Ráadásul ezek a munkák - némileg meglepő módon - fontos társadalmi problémákat is feszegettek - még ha nem is jutottak el túl nagy mélységekig, hiszen többnyire a "szegény fiú találkozik a gazdag lánnyal" - vagy pont fordítva - kiinduló képlettel dolgoztak. Ezt a "hagyományt" akarja legújabb filmjével felújítani Thomas Carter rendező.
Sara (Julia Stiles) fehér, középosztálybeli, külvárosi tizenéves, aki etnikai és művészi szinten is kulturális összeütközést robbant ki, mikor anyja halála után beiratkozik egy elsősorban feketék által látogatott chicagói középiskolába. Az illinoisi kisvárosban nevelkedett Sara imádja a balettet, és arról álmodozik, hogy bekerül a Julliardra. Mikor azonban édesanyja egy karambolban életét veszti, feladja terveit, és rég nem látott zenész apjához, Royhoz (Terry Kinney) költözik Chicago déli részére. Itt kezdi meg tanulmányait az új, városi iskolában, ami minden eddig általa ismert iskolától faji és kulturális szempontból egyaránt eltér. Anyja halála miatt érzett fájdalmára Chenille (Kerry Washington) barátságában talál vigaszt. Ennek a tinédzser leányanyának az öccse a jóképű és tehetséges Derek (Sean Patrick Thomas). Derek az iskola egyik legnépszerűbb tanulója, és a Stepps Club nevű, helyi hip-hop buliközpont királya, így ő vezeti be Sarát a hip-hop kultúrába. A tánc pedig románchoz vezet. Sara apja persze nem tudja elfogadni lánya kapcsolatát fekete osztálytársával, mint ahogy az iskola fekete lányai is neheztelnek érte, kivált Nikki (Bianca Lawson), Derek volt barátnője. Derek is kemény ellenállásba ütközik, leginkább gyerekkori haverja, Malakai (Fredro Starr), az időnként kissé erőszakos bandavezér ellenzi a dolgot, mivel félti Derekhez fűződő barátságát. A pár egy idő után rádöbben, hogy viszonyuk Derek reményeit egy jövőbeli jobb életre, és Sara újfent dédelgetett táncos terveit is veszélybe sodorhatja.
Kétségtelen, hogy Amerikában ma a hip-hop a pop kultúra meghatározó műfaja, és ez a kultúra eredetileg a szegény feketéké, a kisemmizetteké, még ha azóta valóságos iparággá vált is. És a komoly kérdések feszegetésének ürügyén ez az iparág a lemezek, videóklippek és ruhák mellett már filmeket is gyárt. A Szívem érted rapes is ilyen termék: a végletekig leegyszerűsített, álkonfliktusoktól hemzsegő, végeredményében azonban teljesen ártalmatlan, sőt, kis jóindulattal nevelő szándékú filmecske. Julia Stiles mint mindig, most is nagyon kedves, a fiatal fekete színészeket azonban néha kicsit nehéz megkülönböztetni egymástól. Ám az igazi főszereplő a tánc - ami tényleg látványos - és a zene. A soundtrack jó néhányat felsorakoztat a legközkedveltebb R&B, hip-hop és pop előadók közül. Ennél fogva ezt az alkotást elsősorban a tinifilmek, a hip-hop és nem a kifejezetten jó filmek kedvelőinek ajánljuk.
A TÁNC nem sport, hanem életforma! Ha valaki elkezdi sose tudja abbahagyni, ráadásul mindenki kedvére válogathat belőle! Nincs olyan, hogy valaki nem tud táncolni, mert mindenki ÉREZ a TÁNC pedig az ÉRZÉSEKET fejezi ki. Mindenkinek ajánlom a táncot! Ez a világon a legjobb dolog!