A Fashion Dance az alapítók meghatározása alapján egy olyan, főleg 4-18 év közötti gyermekek számára létrehozott új táncműfaj, amely speciális, csak rá jellemző tematika alapján ötvözi a videoclip dance, a klasszikus és jazzbalett, illetve egyéb táncok elemeit a színpadi mozgással, és ezekből komplex színpadi show-t állít elő. A műfaj 2002 óta működik, mára Magyarország legnagyobb és legeredményesebb tánciskolájává vált, melyben napjainkban 300 tanár közel 10 000 gyermek oktatását végzi.
Ily módon tehát a színpadi mozgás, a tánc és a styling hármasa az, ami meghatározza az egész műfaj világát, azaz az egyes produkciók dinamikus színpadi megjelenésének érdekében a divatbemutatók mozgáselemeit úgy hangolják össze a különféle táncműfajokra jellemző mozdulatokkal, hogy egy teljes mértékben egyedülálló stílus jön létre. A styling, mint önálló képzési elmélet külön fűszert ad a Fashion Dance-nek, hiszen az egyes versenyeken a táncon és a színpadi mozgáson kívül a szép, esztétikus, ruhakollekcióhoz illő megjelenést is értékelik, így a hozzáértő oktatók nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekek vonzó, nyílt és megfelelő önbizalommal rendelkező egyéniséggel rendelkezzenek. Ennek értelmében a szigorúan vett színpadi show mellett laza, fiatalos stílusban tanítanak etikettet a Fashion Dance tánciskola tanulóinak. A styling tehát éppoly fontos része az oktatásnak, mint a mozgás vagy a divatos táncok művészetének tanítása, hiszen a Fashion Dance túlmutat a játékos formában való testmozgáson; célja az egyre gyorsuló világban egy olyan, személyre szabott, kiegyensúlyozott egyéniség kialakítása, mellyel a gyermekek eredményesebbé tehetik emberi kapcsolataikat és miáltal önmaguk is sikeresebbé, magabiztosabbá válnak.
A Fashion Dance népszerűségét tovább emelik az állandó tanár- és vezető továbbképzések, a tánc világának és a gyermekek igényeinek alapos ismerete, valamint az igazságos és sikerélmény orientált versenyrendszer. A megmérettetéseket tekintve évente országosan közel 30 verseny áll a legjobbak rendelkezésére ügyességük bemutatására, mely versenyek közül kiemelkedik a dupla pontértékkel bíró Magyar Bajnokság illetve Magyar Kupa. Az utóbbi versenyt először 2005 februárjában Kiskőrösön rendezték meg, a program a Fashion Dance produkciók mellett divatbemutatókban és különféle táncműsorokban is bővelkedett, a káprázatos hangulatból csaknem 600 versenyző, és több mint 1000 néző vette ki részét.
Az egy évben közel 30 alkalommal megrendezett Fashion Dance versenyek közül a Magyar Kupa nem csak azért kiemelkedő jelentőségű, mert dupla pontértékkel bír a résztvevők számára, hanem mert ez az egyik legrangosabb országos megmérettetés a műfajban, így valóban nem mindennapi élményekkel térnek haza azok, akik elmondhatják magukról, hogy produkciójukat a zsűri is nagyra értékelte.A kétszeres pontozás lényege, hogy az induló csapatok valamennyi tagja dupla annyi pontot gyűjt a versenykönyvébe, mint amennyi csapatot az adott együttes pontszámban megelőzött a verseny során. Bizonyos adott pontszámmennyiség megszerzése után pedig a gyermekek egy-egy versenyosztállyal feljebb lépnek, azaz a mind komolyabb technikák, valamint az egyre látványosabb koreográfiák elsajátítása a folyamatos fejlődés biztosítékai. A Fashion Dance tánciskolát választó fiatalok előtt tehát állandó kihívások és több éven át tartó, szintekben kifejezhető előrelépési lehetőségek vannak, hiszen a C1, C2, C3, B illetve A osztályokba való lépés esélyének kapui minden gyermek előtt nyitva állnak.
Patrícia és Tilla, avagy egy profi táncos és egy vérbeli tévés a show színpadán...
Patrícia:
Nem tudom laikusként nézni az elõadásokat!
„Számomra még mindig meseszerû, hogy felkértek a Megatánc mûsorvezetõjének! Nettó életévemet tekintve jelenleg még elmondhatom, hogy életem több mint a felét tánccal töltöttem, ráadásul már évek óta tévézek. Talán ebbõl is kitûnik, mennyire izgatott a feladat, miért tartom fontosnak, hogy részese lehetek annak a folyamatnak, amelynek eredményeként a televízión keresztül megismertetjük és megszerettetjük a nagyközönséggel a mûvészetnek ezt a formáját.
Olyan két pálya ötvözõdik ebben a feladatban, amelyek számomra a legmeghatározóbbak voltak eddig. Jó pár éve, hogy eltávolodtam a profi táncmûvészettõl, így hatalmas ajándék a sorstól, hogy újra testközelbõl élhetem át azt az élményt, amit a zenével összhangba hozott egymás után tett lépések, mozdulatok okoznak. Igen, ez az összhang mindent felülmúl! Más úgy tekinteni a táncra, hogy tudom, mi van mögötte: kemény próbák, napi küzdelem az izmokkal, a pszichével. Nem tudom laikusként nézni az elõadásokat és a táncosokat, ha olyan lesz a produkció, nem fogom vissza magam, személyesen mondom el a véleményemet a táncosoknak, vagy gratulálok nekik a kulisszák mögött.”
Tilla:
Szép testû embereket nézni eleve öröm!
„Engem általában két dolog szokott megfogni, ha táncost látok: a dinamika és az erotika! Jó, persze lenyûgözõ, ha valaki nagyon ügyes, a fején pörög, az arcán pörög, de az kicsit olyan, mint a cirkusz. Az ilyenfajta utcai táncoknál is azt szeretem, ha valakin látszik, hogy nem csak ezerszer elpróbálta a figurákat, hanem minden kis izma külön él, pontos ritmusra lüktet. Ha valaki rendkívül feszes, nekem elég, ha csak lazán, de dinamikusan kétszer megfordul maga körül.
Emlékszem egyszer láttam egy orosz balett táncost, aki szólója közben akkorákat ugrott, mint egy óriási bolha, és úgy tudott "beleállni" a színpadba, mint egy kés. Ritka pillanat volt, hogy száz százalékosan tudtam élvezni egy balett estet. Na és az erotika! Szép testû embereket nézni eleve öröm. Nem véletlen, hogy a tánc õsidõk óta össze van fonódva a csábítással, a vérpezsdítéssel! Szép formák szép mozdulatok, és mindenfelé tekergõzõ izmok vad rángatózása, ha ilyesmit látok, azt szeretem. Tehát nekem a tánc dinamika, erotika, és mivel én falábú vagyok, ha én csinálom, marad nekem mindebbõl az EXTÁZIS! Tánctudásom nagyjából a kõkorszaki emberéhez hasonlítható! Rossz ritmusban, de lelkesen tudom rázni a velõscsontot, ami manapság a mikrofon."
A TÁNC nem sport, hanem életforma! Ha valaki elkezdi sose tudja abbahagyni, ráadásul mindenki kedvére válogathat belőle! Nincs olyan, hogy valaki nem tud táncolni, mert mindenki ÉREZ a TÁNC pedig az ÉRZÉSEKET fejezi ki. Mindenkinek ajánlom a táncot! Ez a világon a legjobb dolog!